Kategóriák: Hírek

Project Natal – Ötven dolcsiért kerülhet forgalomba?

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Microsoft játékvezérlési forradalma a Wedbush Morgan jól ismert elemzője, Michael Pachter szerint nagyjából ötven dollárért lesz begyűjthető az év végére tervezett megjelenésekor.

 

Miként kerülhet egy ilyen valóban innovatív berendezés csupán tízezer Forintnyi amerikai valutába? Michael Pachter érvelése logikus lehet, ugyanis úgy véli, hogy a redmondiak nem szándékoznak közvetlen hasznot húzni a periféria értékesítéséből, sokkal inkább az ahhoz legyártott szoftverekből és persze az általa, a casual célcsoportoknak eladott Xbox 360 konzolokból. A Wedbush Morgan elemzője erősen meg lenne lepődve, ha végül a kütyü ára nyolcvan dollár fölé pozícionálódna, de végső tippje ehelyett kereken ötven zöldhasú. Ez mifelénk nagyjából ugyanennyi lenne Fontban a briteknél és Euróban az ezen pénznemet használó országokban. Egyelőre nincs konkrét fogódzkodó, ugyanis a Microsoft még nem jelentett be hivatalos kiskereskedelmi árat, sőt, a periféria keresztelőjét is a nyári E3-ra tartogatják, végleges nevet várhatóan ekkor kaphat.

 

Legfrissebb bejegyzések

Children of the Sun – Játékteszt

Stílusos puzzle játék egy mesterlövész lánnyal.

2024-05-07

Sker Ritual játékteszt

Túlélő lövölde, mely a Call of Duty zombis módjából és a Killing Floor játékokból merít…

2024-05-06

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04

Tini Nindzsa Teknőcök a World of Tanks Blitzben

A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…

2024-05-03