A Capcom végleges megjelenési dátumot pecsételt a MotoGP 09/10 címe mellé, amely március tizenkilencedik napjára esik Európában. Lesz demó is, valamint jönnek az ingyenes bővítőcsomagok.
A dátum tehát már megvan, amely mellé akad még pár fontosabb – bár korábban leközölt – információnk. Először is tegyünk említést a demóról, amely még a teljes verzió megjelenése előtt befut majd a két konzolos óriás digitális szupersztrádáin, a PlayStation Networkön és az Xbox Live-on keresztül. A próbakör magában foglalja a 125, a 250 és 800cc kategóriát, melyeket a mugellói pályán tesztelgethetünk kedvünkre. Tervben van két DLC is a játékhoz, amelyek ingyen és bérmentve érkeznek majd nem sokkal a játék megjelenése után és tartalmazni fognak egy halom frissítést a géposztályok terén, motorfestést, pilótát, valamint a szériában vadonatúj silverstone-i pályát, mely mellé a Balatonring is hozzácsapódik majd, szintén digitális formában. Március tizenkilenc, MotoGP 09/10 megjelenés (PlayStation 3, Xbox 360).
A Golden Swirl egy egyszerű mechanikai változtatással teljesen más irányba tereli a roguelike pakliépítőket: kiveszi…
5 hosszú év után megjelent a Valheim 1.0 frissítése, mely olyan magasságokba emelte a játékot,…
A World of Warships játékosai először belevethetik magukat a vadonatúj „Horror from the Abyss” eseménybe,…
A Handle with Care! a PlayFusion fizika alapú "postaszimulátor" játéka, mely mechanikailag a REPO-hoz áll…
Érkezik az HBO első magyar true crime dokumentumsorozata, az Az igazság mániákusai, valamint a nemzetközi…
Fogatot fogatok, akkor is ha veszítek vagy fogadok.