Kategóriák: Xbox 360 hírek

FRISSÍTVE: Ninety-Nine Nights II – Tavaszi megjelenés

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Már nem kell sokat várniuk a tömeges hentelésre vágyóknak a Ninety-Nine Nights folytatására, az ugyanis a kiadó bejelentése szerint még tavasszal megjelenik az egyetlen megcélzott platformra, Xbox 360-ra.

A játék kiadásáért a Konami lesz a felelős Európában, akik jelenleg pontos dátum nélkül, valamikor a tavasz folyamán kívánják megjelentetni a tömény kaszabolással megrakott Ninety-Nine Nights II-t az öreg kontinensen is. A játékban öt különböző karakter szemszögéből élhetjük meg a történetet, köztük emberrel, elffel, vagy éppen kobolddal, ami harcmodorbeli változatosságot hoz a véget nem érő csapkolódásba. A szintén Xbox 360 exkluzív elődhöz hasonlóan ezúttal is százával rontanak majd ránk az ellenfeleink a harctéren, majd a pályák végén főellenfelek zárják az adott szakaszokat. Ez nem az a gondolkodós fajta cucc lesz. Amint tovább pontosítják a megjelenés időpontját, beszámolunk róla.

 

 

Frissítve: 2010.02.18. 19:47:20

 

A megjelenés dátumát némileg pontosító hír mellé a Konami egy friss kedvcsinálót is közzé tett a játékról. Csekk!

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29