Fallout: New Vegas – Több száz órás játékidő

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Pete Hines, a Bethesda prominens munkatársa az USA Today-nek nyilatkozott az Obsidian műhelyében készülő Fallout: New Vegas-ról, ami állítólag több száz órányi felfedezni valóval vár minket.

Hines a vele készült interjúban elárulta, hogy az Obsidian műhelyében formálódó Fallout: New Vegas történetileg 2280-ban játszódik majd, több mint kétszáz évvel a nukleáris holokauszt után, a Fallout 3 után néhány esztendővel. Főhősünk a kihalt sivatag kellős közepén, egy golyó által lelte halálát, azonban egy robot kiássa testünket, és egy névtelen doki fog ismét lelket lehelni belénk. Többek között a titokzatos idegentől kapjuk majd meg a Pip-Boy-unkat is. Az új epizód érdekessége, hogy az eddigi részekkel ellentétben nem menedéklakóként vágunk neki a nagy utazásnak. Hősünk futárként ténykedik, és ezúttal egy minden eddiginél fontosabb csomagot szállít, így a történet szerves része lesz kitalálni, hogy pontosan mi is az, ami nálunk van, és kik azok, akik rá akarják tenni a mancsukat.

 

Vegas a közhidelemmel ellentétben nem egy kihalt, szellemváros képét festi majd, bár ezt korábbi hírünkben már megírtuk, ugyanis Las Vegas-t kevésbé fertőzött terület, lényegében elkerülte az igazi nagy pusztítás, így egy valóban élő városba csöppenünk, ahol valóban zajlik az élet. Például még működő kaszinókba is belebotlunk.

 

Az USA Today-nek emellett azt is elárulta Hines, hogy ha minden egyes szegletét szeretnénk megismerni a játéknak, akkor akár több száz órát is beleölhetünk, ami már a Fallout 3 esetében is megvolt, itt viszont sokkal nagyobb bejárható területeket kap a játékos. Az első képeket és korábbi infókat erre találjátok.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20