Final Fantasy XIII – Amerikai tévéreklám

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Megérkezett az Egyesült Államokba az első Final Fantasy XIII tévéreklám, mely meglepő módon csak a klasszikus X360-as verzióját promótálja.

A következő hónap elején debütál a Final Fantasy XIII nyugati verziója, aminek reklámgépezetét a napokban indította be a Square Enix, melynek első fecskéje a játék első amerikai tévészpotja, ami a San Fransisco-ban tartott X10-en bemutatott bundle csomagot is promótálja. A reklám érdekes módon nem tesz említést a PlayStation 3-as verzióról, pedig a Sony platformjára is érkezik a játék.

 

Időközben ismét a DLC-kről nyilatkozott Yoshinori Kitase producer és a játék direktora, Motomu Toriyama, akik ezúttal ismét leszögezték, hogy nem kap letölthető tartalmakat a játék, a tizenhármas epizód ugyanis önmagában is egy teljes csomag, a kivágott tartalmak helyett pedig inkább az alapjáték polírozásával foglalkozik a csapat.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24