17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Eszméletlen kavarás megy a Dead Space 2 PC-s verziója körül, mert amíg tegnap még úgy nézett ki, hogy biztosan nem lesz asztali gépes változat, addig már homlokegyenest más nyilatkozatok érkeznek a kiadótól.

A hét elején tartotta az Electronic Arts aktuális üzleti jelentését, ahol a vezetőség hivatalosan is megerősítette, a Dead Space folytatása bizony nem kap PC-s verziót, ellenben a nagygépes konzolok mellett zsebkonzolokra is elkészítik a második részt. A közfelháboródás aztán lehet gondolkodóba ejtett mindenkit, a legújabb közleményben ugyanis már úgy beszélnek a játékról, mint amihez lehetséges, hogy lesz PC-s adaptáció, de ezt jelenleg még fontolóra veszik.

 

Ezzel szemben Jeff Green, az Electronic Arts honlapjának főszerkesztője Twitter oldalán a következő csiripelte: „Lesz PC-s verzió a Dead Space 2-ből. Ne aggódjatok!" Most akkor mindenki döntse el saját maga, hogy mi a valós tényállás.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29