Az EA pénzügyi beszámolójában a Dragon Age sikereiről és soron következő terveiről is szó esett. A tavaly megjelent játékot már több mint hárommillióban kapkodták el, jövőre pedig jöhet a folytatás.
Tavaly jelent meg a BioWare fantasy szerepjátéka, a Dragon Age: Origins, mely egy teljesen új univerzum nyitányaként kiváló eladási eredményekkel büszkélkedhet, az Electronic Arts negyedéves üzleti beszámolója szerint ugyanis a premier óta közel 3,2 millió példányt értékesítettek a játékból. A hihetetlen sikert látva nem meglepő, hogy a folyamatosan érkező DLC-k mellett rendes folytatást is tervez a kanadai csapat, amiről korábban úgy nyilatkozott a cég elnöke, hogy szemkápráztatóan gyönyörű lesz. A tegnapi konferencián már a megjelenési dátum is szóba került, így a jelenlegi tervek szerint a Dragon Age 2 a 2011-es üzleti év utolsó negyedévében jelenhet meg, mégpedig PC, PS3 és X360 mellett akár marokkonzolokra is.
Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!