A Crash Bandicoot, a Jak & Daxter és az Uncharted játékok megalkotója, a brit illetőségű Naughty Dog stúdió nem érdekelt a Sony tavasszal megjelenő, mozgásérzékelős kontrollerének támogatásában.
A Pajkos Kutyák nevében, Evan Wells nyilatkozott nemrég, aki szentül állítja, ők bizony nem érdekeltek a Sony Wand kontrollert támogató játékok fejlesztésében, pontosabban nem érzik egy külsőnézetes akció játékba illőnek részükről, mint például amilyan az Uncharted farnchise-uk, vagy éppen a Jak II, Jak 3 párosítás volt. Evan úgy gondolja, sokkal inkább lenne célszerű az alapoktól kezdve felépíteni rá egy-egy játékot, ám erre biztosan nem kerül sor belátható időn belül, hiszen van már min dolgozniuk, akár újabb Jak, akár Uncharted 3 lesz a következő projekt. Wells azért tompítja az éleket, bevallása szerint imádja a Wii-t és játszik is vele sokat otthon, viszont nem erőlteti a mozgásérzékelős megoldásokat a Naughty Dog jövőbeli játékaiban. A Sony "varázspálcájának" továbbra sincsen hivatalos neve, így marad a Wand megszólítás, pedig egyre közeleg a tavasz, a tervezett bemutatkozási időkeret.
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...