Kategóriák: Xbox 360 hírek

Halo Reach – Ez nem egy Halo 4

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Bungie illetékesei az EDGE magazinnak adtak interjút, és Joseph Tung, a shooter producere elárulta, az ősszel érkező új Halo nem egy folytatás, ez nem a Halo negyedik része lesz.

Tegnap jelentettük, hogy a tavalyi E3-on leleplezett új Halo játék, a Reach már 70%-ban kész, a készítők nagyon jól haladnak a munkálatokkal. A Bungie illetékesei közül a sorozat producere ma azt a tévhitet is tisztázta, hogy az új rész történetileg a sorozat negyedik darabja lesz. Joseph Tung az EDGE magazinnak adott interjúban ugyanis leszögezte, a Halo: Reach nem egy negyedik rész, még csak nem is egy új trilógia kezdete, hanem egy teljesen különálló játék, amivel a készítők szeretnék megkoronázni több mint egy évtizedes Halo pályafutásukat.

 

Apró adalék, hogy a múltkori bélyegméretű képek után ma befutott több mint két tucat állókép, melyek vegyesen mutatnak helyszíni fotókat, akciójelenetek, karaktereket, ellenfeleket és látványterveket. A Halo: Reach idén ősszel mutatkozik be, kizárólag X360-ra, a képeket pedig a szokásos helyen tudjátok meglesni.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29