Kategóriák: Hírek

IO Interactive – Jól teljesített a Kane & Lynch: Dead Men

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A dán székhelyű csapat jelenleg gőzerővel dolgozik a Kane & Lynch folytatásán, de egy napokban készült interjúban azért másról is szó esett, nem csak a páros új kalandjáról.

Így derült ki, hogy a megjelenésekor nagy port kavart Kane & Lynch: Dead Men debütálása óta egész szép számban kelt el, ugyanis a kritikusok körében megbukott cím a kasszáknál egész jól teljesített. A dán székhelyű stúdió ugyanis állítja, a premier óta több mint 1,7 millió koronggal büszkélkedhet a furcsa páros története.

 

Az interjú során szó esett a Freedom Fighters 2004-ben bejelentett folytatásáról is, amiről azóta se hallottunk. Karsten Lund, a Kane & Lynch 2: Dog Days direktora nem volt hajlandó kommentálni a kérdést, ami a második részre irányult, pedig a 2003-ban megjelent első rész kellemes perceket okozott szerkesztőségünk számára is. Ez volt a csapat történetének egyetlen olyan játéka, amit nem az EIDOS adott ki, hanem az Electronic Arts. A Freedom Fighters hét évvel ezelőtt PC mellett Xbox-ra, GameCube-ra és PS2-re jelent meg.

Legfrissebb bejegyzések

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29