Kategóriák: Hírek

Dreamcast kompatibilis lett volna az első Xbox konzol

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Igen érdekes információk kerültek napvilágra, melyek szerint a Microsoft első Xbox konzolja, Sega Dreamcast kompatibilis lett volna, ám végül a két illetékes nem tudott kezet rázni a kivitelezésre.

 

A Sega máig utolsó konzolja tovább élhetett volna, igaz új testben, de a meglévő játékai által, amennyiben az akkori Sega fejes, Isao Okawa és Bill Gates kezet ráznak a kompatibilitási ötlet kivitelezése felett. A múltbéli történések megszellőztetését az egykori Microsoft-os úriembernek, Sam Furukawa-nak köszönhetjük, aki elárulta, hogy a 2001 tavaszán elhunyt Isao Okawa több ízben is meglátogatta Gates uraságot azzal a célzattal, hogy az Xbox masinájuk legyen kompatibilis a Dreamcast játékaival. Úgy tűnt, hogy ennek semmi komolyabb akadálya nem lesz, azonban a Dreamcast játékokat a redmondiak nem tették volna online is játszahtóvá az Xbox-on, papíron itt bukott meg a megállapodás, mesélte, Sam Furukawa.

 

 

A Dreamcast volt az első olyan modern konzol, amely rendelkezett saját internetes modemmel, így azon már online multiban is lehett mulatozni adott címek esetében. A Sega végül csak mint erős támogató lógott be a képbe a redmondiaknál és sok-sok exkluzív játékkal segítették meg az akkor még újonc Xbox-ot (Panzer Dragoon: Orta, Jet Set Radio: Future, Sega GT 2002, OutRun 2, Crazy Taxi 3), de sajnos a Dreamcast kompatibilitás végül nem valósult meg, ezáltal a legendás konzol sem maradhatott tovább életben. Szomorú történet. Mint az már ismeretes, a Sega masinájának halálos ítéletét ironikus módon a később Microsoft-hoz csatlakozó, Peter Moore írta alá, akit most az EA Sports első embereként tisztelhetünk. Isao Okawa a személyes vagyonából áldozott 900 millió Dolláros tőkeinjekcióval sem tarthatta régi fényében a céget.

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30