16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tizenhármas epizód direktora, Motomu Toriyama a játék európai honlapján üzent a rajongóknak, amiből kiderült, a Final Fantasy XIII munkálatai befejeződtek, így semmi akadálya, hogy márciusban megjelenjen nálunk is a játék.

Mozgalmas nap volt a tegnapi a Final Fantasy XIII háza táján, hiszen megérkezett az első angol nyelvű trailer, illetve pár állókép is látóidegeinket csiklandozta, azonban a mai nap se múlhat el a Square Enix alkotása nélkül. A játék direktora, Motomu Toriyama ugyanis nyílt levélben üzent a rajongóknak, melyben hivatalosan is bejelentette, hogy teljesen elkészült a csapat a nemzetközi verzióval és annak szinkronmunkálataival, így a március 9-ei premier elől minden akadály elhárult.

 

Apró adalék, hogy a 1UP csapata már kipróbálhatta a játék X360-as verzióját, és a magazin állítása szerint ugyanolyan simán és szépen fut a játék a Microsoft konzolján, mint PlayStation 3-on. A csapatot is meglepte, mennyire szépen fut a konkurens cég masináján a játék, de se a sok akciójelenet, se a sok-sok karakter egyidejű megjelenítése nem izzasztotta meg az X360-at, így egy teljesen folytonos, pergős látvány fogadja majd a konzol tulajait. És persze ma se maradtok képek nélkül. Irány a galéria!

Legfrissebb bejegyzések

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23