A három részekre bontott, mindhárom frakció külön történetét elmesélő StarCraft II idén megjelenő első felvonása, a Wings of Liberty végre friss, ropogós részletekkel hallatott magáról.
Még 2008 őszén jelentette be a Blizzard, hogy a lassan három éve bejelentett StarCraft II három részre bontva kerül majd fel a polcokra. Mindegyik epizód egy-egy frakció külön történetét meséli majd el, ráadásul mindegyik játszható faj kalandja más-más játékélményt kínál. Az idei esztendőre beígért StarCraft II: Wings of Liberty nyitja meg a sort, a produkció pedig a Terranok megpróbáltatásait mutatja be, azonban egy friss hír szerint nem csak velük kell küldetéseket teljesítenünk.
A Blizzard fórumán ugyanis felbukkant egy hír, miszerint a Terranok mellett a Protoss-ok is felbukkannak majd az első részben, feltehetően néhány mini-kampány keretén belül. Hogy ez pontosan mit takar és milyen formát ölt majd játék közben, még nem tudni, de a Blizzard illetékesei elárulták, ez annyira aprócska szeletet nyújt a Protoss-okból, hogy sem a többjátékos mód majdani küzdelmeire, de a később várható Protoss: Legacy of the Void epizód egyjátékos módjának összecsapásaira se készít fel minket, ugyanis nagyon sok egység, épület és fejlesztés kimarad majd a mini-kampányból.
5 hosszú év után megjelent a Valheim 1.0 frissítése, mely olyan magasságokba emelte a játékot,…
A World of Warships játékosai először belevethetik magukat a vadonatúj „Horror from the Abyss” eseménybe,…
A Handle with Care! a PlayFusion fizika alapú "postaszimulátor" játéka, mely mechanikailag a REPO-hoz áll…
Érkezik az HBO első magyar true crime dokumentumsorozata, az Az igazság mániákusai, valamint a nemzetközi…
Fogatot fogatok, akkor is ha veszítek vagy fogadok.
Züm züm züm, kiszívom a véred, akkor is, ha nem kéred!