17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Megérkezett a Splash Damage fejlesztette Brink három részes bemutatójának harmadik és egyben utolsó felvonása.

A héten mutatkozott be először mozgás közben az id Tech 4-et használó Brink – előző videók itt és itt -, melynek helyszíne egy utópisztikus lebegő város, Ark. A Bethesda játékáról a napokban derült ki, hogy 2010 őszén érkezik, és PC mellett X360-ra és PS3-ra lesz megvásárolható.

 

 

 

A Brink története 2035-ben játszódik. Az üvegházhatás okozta károk következtében egy komoly katasztrófa részese lett az emberiség. A drasztikusan megnőtt hőmérsékletnek köszönhetően megolvadtak a gleccserek és az északi és déli sarkot takaró jégsapkák, így hihetetlen tempóban ugrott meg a Földet borító óceánok, tengerek szintje. A Föld lakosságának jelentős része életét vesztette a katasztrófában, a túlélők  pedig egy lebegő városban, Arkban leltek menedékre. Azonban az emberiség utolsó menedéke se nyújt már kellő biztonságot, a túlnépesedés és az elszigeteltség lázadásokhoz vezet, így az ember készítette Arkon megindul a lázadók és a helyi védelmi szervek közötti harc. Utóbbi a rend fenntartásáért, a romló körülmények visszaállításáért küzd, míg a lázadók csoportja az Arkot irányító kormány ellen próbál fellépni.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29