Kategóriák: Hírek

DreamWorks játékadaptációk érkeznek a THQ-tól

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Kezet rázott a világ egyik legismertebb computer-animációs filmiparosa és az egyik legmeghatározóbb játékkiadója, melynek eredményeképp újabb jövőbeli filmes adaptációk sorsa vált biztossá.

A THQ és a DreamWorks Animation SKG örömmel jelenti, hogy sikeresen megegyeztek egy több évig tartó, illetve több címet is felölelő együttműködés feltételeiről, ennek értelmében már biztosan az előbbi fogja piacra segíteni az animációs filmstúdió két jövőbeli projektjének, a Kung Fu Panda: The Kaboom of Doom és a Puss In Boots alkotásoknak megjátékosításait. Mindkét szóban forgó produkció 2011-ben kerülhet először vászonra, így a hivatalos, THQ égisze alatt megjelenő átiratok is természetesen ekkortájt bukkannak majd fel a kijelölt platformokon. Az exkluzív megállapodás kiterjed valamennyi játékmasinára, illetve a három digitális szupersztrádára, a PlayStation Network-re, az Xbox Live Arcade-re és a Nintendo Wii Virtual Console-ra. A THQ-nak egyébként már van tapasztalata bőven ezen a terepen, ugyanis nekik köszönhető néhány korábbi, igen népszerű animációs mozi megjátékosított projektjének (The Incredibles, Finding Nemo) forgalomba hozatala a Pixar együttműködésével.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30