Hihetetlen eladási eredményt produkált a Japánban december 17-én megjelent Final Fantasy XIII a szigetországban. A premier első hetében – ez mindössze négy nap – több mint másfél millió korong talált gazdára.
A játék premierjét követő napon arról számolt be kollégánk, hogy a Final Fantasy XIII-ból az első napon több mint egymillió darabot értékesítettek Japánban, ez azonban csak a Square Enix becsléseit takarta, az első hivatalos eredményeket ma közölte le az Enterbrain.
A frissen befutott adatok szerint az első négy nap alatt, ami megfelel az első heti eladási eredménynek is, több mint 1,5 millió példányt tudtak értékesíteni Japánban a játékból, ami hihetetlen teljesítmény. Ezzel a produkcióval a japán stúdió alkotása lett a szigetországban PlayStation 3 legsikeresebb játéka. A Final Fantasy XIII megjelenése a konzoleladások ugrásszerű emelkedésében is meglátszott, ugyanis közel 250 ezer darab PS3-at szórtak szét a boltok. Arról egyelőre nincs információnk, hogy a limitált példányban értékesített Final Fantasy XIII témájú PlayStation 3 masinából mennyit dobtak piacra.
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...