Super Street Fighter IV – Friss részletek és képek

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Friss, ropogós részletek és látnivalók érkeztek a jövő tavaszt becélzó Super Street Fighter IV-ből, mely rengeteg extra tartalommal bővíti az alapjáték amúgy sem szegényes tartalmát.

A Super Street Fighter IV az elmúlt hetekben főként vadonatúj harcosainak leleplezésével hallatott magáról, a Capcom azonban még mindig tartogat számunkra érdekes adalékokat a játékkal kapcsolatban. A legfrissebb információk szerint még további négy új karaktert lepleznek majd le a japánok. Mindezt egy bemutató során látott karakterválasztó igazolja, ahol összesen négy üres hely volt még szabadon. Feltételezések szerint Makoto, Ibuki, Dudley és a közel-keleti bunyós, Hakan van még hátra.

 

A helyszínek tekintetében is újdonságokat osztott meg velünk a Capcom, így kiderült, hogy az alapjáték helyszínei mellett bunyózhatunk majd koreai utcai helyszínen, egy laborban és egy dzsungeles, vadállatokkal a háttérben pompázó afrikai pályán is. A választható helyszínek száma így már huszonkettőre emelkedett, ami azért egész impozáns adat.

 

A megjelenési dátummal kapcsolatban továbbra is bizonytalan a Capcom, így Seth Killian, a Capcom közösségi menedzsere csak annyit árult el, hogy valamikor 2010 tavaszán érkezik a Super Street Fighter IV. Pontos dátumot csak akkor mondanak majd, ha teljesen befejeződött a fejlesztés, úgy hogy már nem kell sokáig várnunk rá. Addig viszont a galériában tessék böngészni a friss képekért.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29