Kategóriák: Hírek

Óriási veszteséggel zárt a Take-Two

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Take-Two sincs jelenleg könnyű gazdasági helyzetben, derült ki a legfrissebb üzleti jelentésükből, ahol is kemény mínuszok ütötték fel a fejüket a pénzbeli összegek előjeleiként.

A Take-Two a legnagyobb kiadók egyike, ebből kifolyólag azonban ha gáz van, az szintén hatalmas veszteségeket generál a könyvelésben. Gáz pedig van, ugyanis a jelentések szerint a kiadó ebben az évben 138 millió dolláros veszteséget kalapált össze, szemben a tavalyi esztendő 97 milliós profitjával. A negyedik negyed bevételei éppenséggel nőttek, idén ez 343.3 millió becsorgó zöldhasút takar, míg egy évvel ezelőtt ez valamivel kevesebb, 323.4 millió dollár volt, ennek ellenére a veszteségek magasabbak voltak 2009 negyedik üzleti etapjában, számszerint 22 millió, szemben a tavalyi 15 millióval. Az október utolsó napjával zárult üzleti évben a bevételek 968 millióra rúgtak, ami szintén visszaesés a tavalyi mérleghez képest, amikoris másfél milliárd szerepelt az üzleti évzáró könyvelésében. A Borderlands jól fogyott, globális viszonylatban túl van már a második eladott millióján, de további vezető címek is megnevezésre kerültek a negyedik negyedben: NBA 2K10, Grand Theft Auto: Episodes from Liberty City, Grand Theft Auto: The Ballad of Gay Tony, és a Grand Theft Auto IV.

 

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20