John Hight, a God Of War III munkálatait vezető úriember az amerikai PS Blogon jelentette be, Kratos harmadik kalandja teljesen elkészült, azaz a bétatesztelést is maga mögött hagyta a produkció.
Hight a blognak nyilatkozva elárulta, teljesen elkészültek a harmadik rész fejlesztésével, tartalmilag már semmit nem adnak hozzá a játékhoz, amin rengeteg tesztet hajtottak végre a béta tesztelés során. A csapat pedig megbizonyosodott róla, hogy tartalmilag rendben van a GoW III, így a megjelenésig már csak a finomhangolás és a bugok kiírtása van hátra. A trilógia lezáró részét hegesztő Sony Santa Monica, így biztosan teljesíti korábbi célját, és 2010 márciusában piacra dobja Kratos utolsó kalandját.
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…