A Sony egy pár napos pletykasorozat végére tett pontot a frissen bejelentett 3.15-ös firmware ismertetésével, amely lehetővé teszi többek között a PSP minis játékok lejátszását a PlayStation 3 konzoljainkon.
A PSP minis kínálat első képviselői még októberben startoltak el a PSPgo megjelenésével azonos időpontban és olyan, parányi, pár megás méretű, kizárólag letölthető játékokat takarnak, amelyeket eddig csupán marokkonzoljainkon élvezhettünk ki a beszerzésük után. Ez az állapot hamarosan változni fog, ugyanis még karácsony előtt megérkezik a 3.15-ös szoftverfrissítés a PlayStation 3-hoz, amely lehetővé teszi többek között a PSP minis játékok nagygépen való lejátszását is, ergo ugyanúgy fog működni a rendszer, mint a digitálisan hozzáférhető PSone klasszikusok esetében, vagyis egyetlen vásárlással mindkét gépen tolhatjuk a kiszemelt darabokat. Ezenfelül egyszerűbbé válik majd két PlayStation 3 között az adatátviteli folyamat is, így egy új gép vásárlása esetén könnyedén tudjuk majd az összes, régi masinánk HDD-jén tárolt holminkat megosztani azzal. A PSP minis kompatibilitásra és a fentebb tárgyalt funkcióra elviekben december tizenhetedikétől számíthatnak mindazok, akik érdekeltek ebben.
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…