Az Activision Blizzard tegnap éjjel tartotta aktuális pénzügyi konferenciáját, ahol a legutóbbi negyedév történései és az új tervek voltak terítéken.
A világ egyik legnagyobb kiadója a júliustól szeptemberig tartó időszak eredményeit összegezte. Ebből kiderült, hogy 703 millió dollár bevétele volt a cégnek, ami majdnem megközelíti a tavaly ilyenkor elért eredményt, ami 711 millió dollár volt. A következő negyedévre vonatkozóan a mostani bevételnek nagyjából a duplájára, és minimális veszteségre számít a kiadó. Emellett szó esett a nyáron megjelent Guitar Hero 5 eladásairól, illetve a jövőre nézve több cím, úgy mint a StarCraft 2 megjelenéséről.
Az Activison ritmusjátéka az eladások alapján remekül teljesített a tengerentúlon, szinte darabszámra ugyanannyit adtak el belőle, mint a rivális The Beatles: Rock Bandből, amiről tudjuk, 600 ezer példány talált belőle gazdára. A Modenr Warfare 2-től nagyon sokat vár a kiadó, számításaik szerint ugyanis a karácsonyi szezon legjobban fogyó játéka lesz. A World of Warcraftról kiderült, hogy a következő hetekben egy komoly tartalmi frissítést kap az MMO, a StarCraft II kapcsán pedig elhangzott, továbbra is 2010 első felében szeretnék megjelentetni a játék első felvonását.
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…