Greg Zeschuk, a BioWare társalapítója a Joystiq-nak adott interjúban elárulta, rengeteget tanult a csapat az első rész letölthető tartalmainak visszajelzéseiből, így a folytatás esetében sokkal nagyobb figyelmet szentelnek a DLC-knek.
Az első Mass Effect letölthető tartalmai nem nyerték el maradéktalanul a rajongók tetszését, de Greg Zeschuk, a BioWare társalapítója a Joystiq-nak adott interjúban nagy fogadkozásba kezdett. A BioWare ígéri, a január végén PC-re és X360-ra megjelenő folytatás esetében sokkal nagyobb figyelmet kapnak majd a DLC-k. A nemrég megjelent Dragon Age: Origins esetében már érezhető volt a komoly energiabefektetés, így talán a stúdió mostani fogadkozását valóban jó jelnek vehetjük.
Zeschuk azt is elárulta, hogy az egészből a legfontosabb, amit megtanultak, hogy már a játék fejlesztésének kezdetén tervezni kell a letölthető tartalmakkal, vagyis a folyamat részeként kell kezelni a dolgot.
Lépj be egy gyönyörű akció-PRG világába, mely kínába kalauzol minket, és már a demó alapján…
A The Severed Gods akár lehetne az Octopath Traveler és a Slay the Spire szerelemgyereke…
Szállj fel a saját hajódra és szállj szembe az ősi istenekkel ebben a gyönyörű taktikai…
A Monk Took Book egy érdekes csavart dob a kooperatív friendslop játékok világába: ad egy…
A World of Warships születésnapja alkalmából új események és tartalmak érkeznek: új, alacsony szintű hadműveletek,…