Kategóriák: Hírek

Zelda: A Nintendo a 2010-es E3-on mutatja be

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az új Legend of Zelda játékon dolgozó csapat direktora, Eiji Aonuma az ONM-nek adott interjúban elhintette, a jövő évi E3-on szeretnék leleplezni az új részt, amiről azért mást is elárult az úriember.

Aonuma elárulta, hogy folyamatosan konzultál Miyamoto-val, és mindketten egyetértenek abban, hogy a jövő évi E3-as bejelentéskor valami igazán meglepő, ütős újdonsággal kell meglepni a rajongókat. Ezeket az újításokat főként a játékmenet teljes megreformálásban látja a csapat, hiszen ugyanazt a struktúrát újra és újra eladni egy idő után lehetetlen, éppen ezért drasztikus változásokon fog átesni az új Legend of Zelda játék.

 

Amit eddig biztosan tudunk a játékról, hogy nem biztos, hogy 2010-ben fog megjelenni, illetve az újdonsült játékmenethez alkalmazkodva élni fog a Wii MotionPlus kiegészítő lehetőségeivel is, amit főként a megújult harcrendszer fog a legjobban kihasználni. 

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29