17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Megjelenése után másfél héttel se tudunk meglenni Modern Warfare 2 hírek nélkül, így újabb érdekes adatok, na és persze pletykák következnek.

A Los Angeles Times adatai szerint a játékkal az első héten közel nyolcmillióan játszottak a LIVE-on keresztül, ami természetesen rekord. Az újság cikke arról is beszámol, hogy a fejlesztés az Infinity Ward becslése szerint úgy 40-50 millió dollárba került, míg reklámkampányra durván 150 milliót költött az Activision. Ez ugyan nem rekord, hiszen a Grand Theft Auto IV büdzséje 100 millió dollár volt – plusz a reklám -, viszont az, hogy ehhez képest a játék 550 millió dollárt termelt ki az első héten, az természetesen rekord.

 

Természetesen a sorozat kapcsán megindultak a jövőt illető találgatások, így ismét csak az LA Times cikkéből tudunk morzsákkal szolgálni. Az újság szerint ugyanis az Activision a Treyarch és az Infinity Ward mellett egy harmadik stúdiót is ráállított a szériára. Mint ismeretes, a két csapat felváltva, két éves lebontásban készíti a Call of Duty részeket, de a Kotaku szerint az Activision harmadik stúdiója egy Call of Duty MMO-t készítene.

 

Kevin McKidd, a játék főhősét alakító Soap McTavish szinkronhangja a New York Postnak adott interjúban pendítette meg, hogy az Activision állítólag már tervezi, hogy szélesvászonra is importálja sorozatát. A skót színész szerint ez még nagyon elméleti síkon felmerült ötlet, de egy jó forgatókönyv esetén bármi megtörténhet.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29