Final Fantasy XIII – Nem lesz szintlépés

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A harcrendszert illetően eddig nem sok információval rendelkeztünk a Final Fantasy XIII kapcsán, az egyik japán magazinnak köszönhetően azonban lelepleződtek az újdonságok.

Bár japánul nem tudunk, az angol nyelvű fordítások arról számoltak be, hogy a játékra eddig jellemző fejlődési rendszer teljesen új megvalósítást kap. A jövőben nem az ellenfelektől elszippantott varázslatok, nem a tapasztalati pontok és egyéb matériák alapján zajlik majd a szintlépés, hanem a frissen bevezetett Crystalium System névre keresztelt rendszer váltja a régi szisztémát.

 

Az új rendszer lényeg úgy néz ki, hogy minden egyes legyőzött ellenfél után kapunk bizonyos mennyiségű CP-t, amiket felhasználva közvetlenül vásárolhatunk új képességeket, fejlesztéseket, amikből aztán közvetlenül nyílnak majd meg az utak az újabb képességek, fejlesztések felé. Mindezt egy köralakú interfészen keresztül tudjuk kezelni.

 

Az új fejlődési rendszer scannelt képeit itt tudjátok megtekinteni!

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24