Kazunori Yamauchi, a Polyphony elnöke az IGN-nek adott interjúban hivatalosan is megerősítette, pályaszerkesztőt kap a játék, de szóba kerültek a motorkerékpárok is, mint meglovagolható járgányok.
A Polyphony számára nem idegen a kétkerekűek világa, hiszen PlayStation 2-re elkészült Tourist Trophy alkotásuk megülhető motorokat tömegét vonultatta fel. A játékot akkor a Gran Turismo 4 alapjaira húzták fel, így az IGN joggal tette fel a nagy kérdést Kazunori Yamauchinak, a Polyphony elnökének, miszerint a jövő tavasszal megjelenő ötödik részben lesznek-e majd motorkerékpárok? A sorozat szülőatyja a következőt válaszolta:
"Ha ez az, amit a játékosok szeretnének, akkor szerintem van rá lehetőség. Vagy esetleg csinálhatunk egy Tourist Trophy 2-t is."
Hogy ebből végül mi valósul meg, egyelőre titok, de akár a játék megjelenésekor, akár később DLC formájában, akár külön játékként, nem lenne rossz érzés motorra pattanni!
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…