A DICE a napokban örömteli hírekkel szolgált a PC-s tábor számára, a jövőre megjelenő Battlefield: Bad Company 2 ugyanis a platform igényeihez és képességeihez lesz szabva.
A Bad Company első része csak konzolokra jelent meg, a jövő tavasszal érkező folytatás azonban már PC-re is elérhető lesz. A DICE tisztában van vele, hogy a PC-s réteg egészen más igényeket támaszt egy-egy játékkal szemben, így ennek megfelelően folyik az asztali gépekre szánt verzió fejlesztése. A DICE-os Gordon Van Dyke az IncGamers-nek nyilatkozva elmondta, a PC-s verzió kibővítve és felturbózva érkezik majd, többek között támogatni fogja a dedikált szervereket.
A megjelenés előtt majd publikus, PC-s bétateszt is lesz, ennek részleteiről azonban csak később kapunk tájékoztatást. A bejelentés mellé új képek is érkeztek, ezeket az Eurogamer honlapján tudjátok megtekinteni!
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…