Yves Guillemot, a francia UbiSoft tegnap késő este jelentette be, hogy sikerült egyezséget kötniük a TrackMania fejlesztőivel, így sikeresen bekebelezték a stúdiót.
A 2000-ben alapított Nadeo csapata igazán komoly sikereit a TrackMania játékával érte el, melyet havonta több mint 700 000-en nyüstölnek online, így a UbiSoft úgy döntött, felvásárolja a fejlesztőstúdiót. Az egyezséget végül tegnap este kötötték meg hivatalosan a felek, amit végül egy közösen kiadott sajtóközleményben erősítettek meg.
Yves Guillemot, a UbiSoft elnöke a bejelentés után úgy nyilatkozott, az online játékok piacán ez egy komoly előrelépés mindkét fél számára, hiszen egy újabb szeletét tudhatja magáénak a francia csapat. A Nadeo pedig a UbiSoft hátszelével sokkal komolyabb technikai háttérrel vághat neki a nemrég bejelentett PC-s TrackMania 2-nek, illetve a Nintendo Wii-re tervezett TrackMania játéknak.
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…