Kategóriák: Hírek

Spaceport America – Az első űrrepülőtér alapkőletétele

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az idei nyár közepén megtörtént az új-mexikói Spaceport America, az első polgári, kereskedelmi célra tervezett űrkikötőjének alapkőletétele.

Újabb lépcsőfokhoz érkezett az űrrepülés, ugyanis június közepén megtörtént az új-mexikói Spaceport America, az első polgári, kereskedelmi célra tervezett űrkikötőjének alapkőletétele. A tervek már több mint két évtizede az asztalon hevernek, de pénz hiányában egészen 2005-ig várnunk kellett, a befektetők csak ekkor bólintottak rá a projektre, aminek munkálatait idén nyáron kezdték meg. Az elmúlt négy évben a majdani helyszín területén egyelőre csak kísérleti kilövéseket hajtottak végre, viszont a tényleges munka megkezdése óta nagyon optimisták a befektetők. Egyes becslések szerint ha a munka megfelelő ütemben halad, akkor akár már jövőre, valamikor 2010 végére elkészülhet a létesítmény és megnyithatja kapuit az első űrrepülőtér.

 

Az első és legnagyobb bérlő minden bizonnyal a Virgin Galactic lesz. Egy két órás túra $200 000-ba – durván 40 millió Ft – , fog kerülni, miközben az utasok csak körülbelül öt percre tapasztalhatják meg a súlytalanság nyújtotta élményt, a várólista mégis tömve van. Egy gyors online regisztrációval és 20 000 dollár előleg befizetésével azonban biztosra mehetünk, garantáltan részesei leszünk a mókának.

 

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24