16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tegnap hivatalosan is bejelentett exkluzív tartalmakat jelenleg nem fejleszti az Infinity Ward. Ezt a cég közösségi menedzsere, Rob Bowling jelentette be a játék fórumán.

Tegnap jelentette be az Infinity Ward, hogy jövő tavasszal fog megjelenni a novemberben megjelenő játék első letölthető tartalma, amit a Monster Beverage Company új energiatalát, a Monster Assault Energy-t vásárlók – szerencsés 5000 ember – teljesen ingyenesen kaphat majd meg, ugyanis egyakció keretén belül kódokat sorsol ki az Activison.

 

A játék hivatalos fórumán a bejelentés után felbukkantak az első rajongói hozzászólások is, ezekre reagált a cég közösségi menedzsere, Rob Bowling, aki ekkor árulta el, még nem fejlesztik a DLC-t.  A stúdió ugyanis a teljes játék véglegesítésével van elfoglalva, a letölthető tartalommal csak később kezdenek el foglalkozni, ráadásul tavaszig bőven van még idő.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30