A Dark Energy Digital fejlesztése, a Hydrophobia a legfrissebb tervek szerint epizodikus formában jelenne meg, mégpedig három részre szabdalva.
Régen hallatott magáról a Dark Energy Digital fejlesztése, a Hydrophobia, mely eredetileg PC-re, X360-ra és PlayStation 3-ra jelent volna meg, azonban ma délután kiderült, változott a helyzet. A csapat ugyanis három részre szabdalja a sztorit, és kizárólag Xbox LIVE Arcade-on keresztül lesz elérhető a produkció. Mindegyik felvonás közel öt órás játékidőt garantál, és ha kellően nagy lesz az érdeklődés, akkor három újabb részt is hozzácsap a stúdió a tervezett háromhoz.
A játék amúgy egy akció, túlélő-horror lesz, melyben Kate Wilsonnal kell megmenekülnünk egy terroristák által elfoglalt, süllyedő óceánjáróról. Kate-nek azonban víziszonya van, ez pedig furcsa szituációkat szül majd, ugyanis a játékban előrehaladásunkban fontos szerepet játszik majd a víz.
Mind álmodoztunk gyerekként egy saját királyságról. A Fabledom megadja nekünk ezt a királyságot, azzal a…
A Dűne: Második rész követi Paul Atreides mitikus utazását, ahogyan összefog Chanival és a fremenekkel,…
A World of Tanks-játékosok, figyelem! A Girls und Panzer című anime-franchise visszatér a World of…
Jumpscare-ek és szörnyek nélküli horrorjáték, zseniális atmoszférával: ez a POOLS.
Vampire Therapist, mert a halhatatlan vérszívóknak is oda kell figyelniük a mentális egészségre.