Kategóriák: Hírek

Vasárnapi csemege – Budapest imidzsfilm

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Rendhagyó módon nem egy látványos animációs filmmel, vagy ütős reklámfilmmel jelentkezünk. Ezúttal a Madarász István által rendezett rövid Budapest/Magyarország imidzsfilm mutatkozik be.

Országunkat és a magyarokat világszerte ismerik és elismerik, de sose árt emlékeztetni a külföldieket, hogy országunk és fővárosunk mi minden szépet és jót rejtegett, illetve történelmunk során mi magyarok, mi mindenre is lehetünk büszkék. A Budapest Business Region megbízásából, Madarász István által rendezett rövid Budapest/Magyarország imidzsfilmet tekinthetitek most meg, amit az idei Expo Realon vetítettek le az érdeklődök számára.

 

„Olyan filmet szerettünk volna, amely Budapestet nem mint épületek tömegét mutatja, hanem kicsit betekint az épületek mögé, és az ott jelenlévő szellemi tőkét, invenciózusságot mutatja meg” – mondta el Get Engaged! című munkája kapcsán Madarász István többszörös díjnyertes filmrendező.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24