Kategóriák: PlayStation 3 hírek

Gran Turismo 5 – Akár most megjelenhetne

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Legalábbis a Polyphony Digital feje, a sorozat atyja, Kazunori Yamauchi ezt nyilatkozta a Famitsu-nak, de a stúdió egészen március 31-ig nem jön ki a játékkal. Miért is?

Mert Kazunori Yamauchi maximalista és csakis a tökéletességre törekszik, így hiába készült el a stúdió teljesen a játékkal és annak alapvető elemeivel, a napi rutin most már csak abból áll, hogy apróságokat csiszolnak, foltoznak, esetleg kiegészítenek, mindezt még fél évig. Így akár ma is kijöhetnének az ötödik résszel, de a csapat szeretné, ha a klasszikus GT-ket idéző produkció lenne az új Gran Turismo, így inkább még finomítják.

 

A nem túl örömteli hír mellé pár vadonatúj állókép is érkezett, melyeken továbbra is a Tokyo Route 246 asztfaltcsíkja látható, csak ezúttal a WRC licensz jóvoltából raliautókkal agyonpakolva. Képek a játék szentélyében!

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29