Kategóriák: PlayStation 3 hírek

Gran Turismo 5 – Mindenhol egyszerre

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Polyphony Digital feje, Kazunori Yamauchi egy olasz magazinnak adott interjúban tovább erősítette azon pletykákat, miszerint a Gran Turismo 5 még az év vége előtt megfog jelenni, ráadásul mindenütt egyidőben.

Egyre több hír lát napvilágot a Gran Turismo 5 megjelenéséről, azonban hivatalos dátumunk még mindig nincs, így a Polyphony Digital feje, Kazunori Yamauchi legfrissebb interjújában elhangzottak ismételten csak azt erősítették meg, a játék valóban a GT PSP-s verziója után jelenik meg, ráadásul utána nem sokkal. Mindez azt jelenti, hogy a marokkonzolos verzió októberi debütálása után csak hónapokat kell már várnunk a törést is felvonultató játékra.

 

Yamauchi azt is elárulta a Multiplayer.it csapatának, a Gran Turismo 5 még mindig fejlesztés alatt áll, de a közelgő megjelenés minden régióra egyaránt érvényes, a játék mindenhol egyidőben fog debütálni. Emellett megerősítést nyert, hogy  az ötödik részben ezer kocsi, illetve YouTube támogatás lesz, valamint azt is, hogy a játék 1080p felbontásban, 60 frame per szekundum érték mellett fog futni.

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Dinghai: The Ocean Pillar – Demó betekintő

Lépj be egy gyönyörű akció-PRG világába, mely kínába kalauzol minket, és már a demó alapján…

2026-09-12

The Severed Gods – Korai Hozzáférés betekintő

A The Severed Gods akár lehetne az Octopath Traveler és a Slay the Spire szerelemgyereke…

2026-09-12

Dead Weight – betekintő

Szállj fel a saját hajódra és szállj szembe az ősi istenekkel ebben a gyönyörű taktikai…

2026-09-12

Monk Took Book – betekintő

A Monk Took Book egy érdekes csavart dob a kooperatív friendslop játékok világába: ad egy…

2026-09-09

World of Warships – 11. évfordulós ünnepség

A World of Warships születésnapja alkalmából új események és tartalmak érkeznek: új, alacsony szintű hadműveletek,…

2026-09-09

SPRAWL zero – betekintő

A Kwalee kiadó neve általában elég jó minőségi előjelző, nincs ez másképp a SPRAWL zero…

2026-09-09