16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Egy négy részes, kamerával rögzített prezentáció érkezett az idei GDC-n bemutatott R.U.S.E.-ból, mely a UbiSoft legújabb, igencsak egyedi ötletet képviselő világháborús stratégiája lesz.

A játék egy most kifejlesztett új motort, az Iriszoomot használja majd, ami lehetővé teszi, hogy kedvünk szerint zoomoljunk ki és be a csatatéren. Vagyis képes arra, hogy bármikor látványosan váltson a szatelit-nézet, és az egységekhez közeli perspektíva között a rendszer.

 

A másik újdonság a megtévesztés lehetősége. Ahogy a debütáló videóban is láthattátok az egyik játékos csaliként használt pár egységet, amire azonnal ráharapot a szigetet védő ellenfél, majd a semmiből előhúzta teljes, pusztító flottáját a másik játékos és teljesen bedarálta a védelmet. Erre a játékban is lehetőségünk lesz, sőt ez adja majd az egész sava-borsát, hisz olyan taktikai előnyökkel élhetünk, mint a hamis egységek előretolása vagy a megfelelő álcázás, amivel könnyen megtéveszthetjük majd ellenfeleinket.

 

A játékban húzhatunk fel épületeket, egységeket gyárthatunk és nyersanyagot bányászhatunk, a hangsúly mégsem ezen van. Utóbbiból például nagyon kevés áll majd rendelkezésünkre az adott térképeken, így jól meg kell fontolni, hogy mire is használjuk fel a kitermelt anyagokat. Ezen kívül taktikai előnyre tehetünk szert különböző kártyák közreműködésével. A pályák elején választhatjuk ki ezeket a kártyákat, amiket a megfeleő időben ellőve komoly előnyre tehetünk szert csata közben. Ilyen például a UbiSoft által levetített demóban is bemutatott rádiócsend és a tervlopás. A világháborús küldetésben előbbivel észrevétlenül megközelítették és megsemmisítették a germán légvédelmet, a másikkal pedig a térképre rajzolták az ellenfél tervezett mozdulatait.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24