Kategóriák: PC hírekXbox 360 hírek

The Witcher 2 – Új motorral, konzolokra is

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tomasz Gop, a The Witcher 2 producere egy interjúban a múlt héten hivatalosan is bejelentett játék folytatásának újdonságairól mesélt. Többek között a célplatformokról és az új technológiákról.

Múlt héten egy kiszivárogtatott gameplay videó után hivatalosan is bejelentette a lengyel CD Projekt, hogy készül a nagysikerű The Witcher folytatása, azonban konkrétumokat csak most leplezett le a stúdió a produkcióról.

 

Tomasz Gop, a The Witcher 2 producere egy interjúban elárulta, hogy több mint ötven ember dolgozik nap mint nap a játékon, és szerencsére a csapat tagjai között többségben felellelhetők az előző rész készítői is, így kellő rutin és tapasztalat áll már a gárda mögött. Gop azt is elárulta, hogy kukába hajították a korábbi Aurora Engine-t, így már nem egy továbbjavított, polírozott verzió fut majd a The Witcher 2 alatt, hanem egy házon belüli fejlesztés. Ezt amúgy a múltkor kiszivárgott videóban Ti magatok is láthattátok.

 

A játék egyelőre nem rendelkezik kiadóval, tehát ténylegesen hivatalos bejelentésre még várnunk kell, így továbbra is kérdéses, mikor fog megjelenni a játék, illetve milyen platformokon. A PC-s verzió biztosra vehető, de a CD Projekt szeretne konzolos verziókat is.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29