Kategóriák: PC hírek

Runes of Magic – Érkezik a The Elven Prophecy

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Szeptember 15-én, azaz a mai napon debütál az ingyenesen elérhető és beszerezhető Runes of Magic első nagyobb kiegészítése, a The Elven Prophecy.

Szerkesztőségünk még tavasszal kapott lehetőséget, hogy az akkor még megjelenés előtt álló Runes of Magic-et tesztelhesse. Chilly exkluzív tesztjéből rengeteg érdekességre fény derül, többek között arra is, a nagysikerű MMO teljesen ingyenesen szerezhető be, így a mai napon debütált első nagyobb kiegészítővel is érdemes próbálkozni.

 

A The Elven Prophecy két új kasztot, a Druidát és a Wardent, vadonatúj bebarangolható zónákat, új instanceokat, 55-ös szintig hajtható szintlimitet, remek, vadonatúj minijátékokat kínál. Mindemellett különféle akciókkal is kedveskednek majd a fejlesztők, melyek sorát az értesítőlevélben kapott "ChapterII" szócska bepötyögésével nyithatjuk meg, ugyanis ezt követően 20 gyémánt üti majd a markunkat.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30