Végre befutottak az első konkrét információk a Diablo 3 ma este bejelentett új karakterosztályáról, Monkról, vagyis a szerzetesről, aki a harcművészetek mestere.
A frissen leleplezett negyedik Diablo III karakterről eddig nem sok infónk volt, viszont mégre megnyíltak a csapok, és megkaptuk az első részleteket. Monk, vagyis a szerzetes sérülékeny, közelharcra szakosodott harcos lesz, számos kombómozgást tudunk majd előcsalni, ráadásul a harcművészetek mestereként igencsak látványos kivitelben. Közelharcra szakosodott fegyverei mellett a szent mágia ismerője és használója, és alapvetően a "hit and run" taktikát részesíti előnyben, ami fent említett tulajdonságai ismeretében nem meglepő. Mivel lényegesen érzékenyebb és gyengébb karakter, mint társai, nagyobb kihívást jelent majd vele a játék, de kiismerve nagyon élvezetes órákban lehet részünk.
Hátteréről annyi infó ismert eddig, hogy mélyen vallásos, gyerekkora óta monostorokban nevelték, jól nevelt, türelmes és hidegvérű. Pusztakezes harc nagymestere, rúnákkal is képes lesz majd operálni. A fent említett kombók közül csak párat leplezett le a Blizzard, köztük a Crippling Wave-t, melyet bevetve lelassíthatjuk ellenfeleinket, csökkenthetjük sebzésüket. A Exploding Palm segítségével képesek leszünk belső szerveket robbantani, ergo a delikvens egy ilyen bekapása után elvérzik. A Seven Sided Strike olyan, mint a chain lightning kombó, csak itt Monk maga a villám. Ezeket természetesen kombinálhatjuk is, így hihetetlen mészárlást vihetünk végbe.
A sok-sok érdekesség mellé újabb gameplay videókat és újabb csokor képet is kaptunk. Irány a galéria, alant pedig a videók!
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…