Kategóriák: Hírek

BlizzCon – 2010-ben jön az új WoW és az SC II

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Mike Morhaime, a Blizzard CEO-ja, Geoff Keighly és Kate Hunter párosnak adott interjúban árulta el, hogy a kaliforniai csapat jövőre két játékot szeretne piacra dobni.

Ez a két produktum pedig a ma este bejelentett vadonatúj World of Warcraft kiegészítő, a Cataclysm, mely rengeteg újdonsággal, többek között két játszható fajjal, a Wordennel és a goblinokkal erősíti Azeroth világát, illetve régi-új világok térnek vissza, valamint számos vadonatúj kihívás segít majd minket a szintlépésben, aminek határát ezúttal 85-ben maimalizálta a csapat. 

 

A másik jövőre debütáló alkotás a StarCraft második része lesz, pontosabban annak első epizódja, hiszen mint ismeretes, a játék három különböző részre szabdalt verzióban jelentkezik, melyek mindegyike a három játszható faj külön történetét meséli el, amik mégis együttesen alkotnak majd egy egységes sztorit.

 

És hogy mi lesz a Diablo harmadik részével, aminek ma este majdan játszható negyedik karakterosztályát is leleplezték? Minden bizonnyal annak megjelenése csak 2011-ben lesz esedékes, addig viszont kapunk két nagyon várós játékot, illetve még idén egy StarCraft II bétatesztet.

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13