17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Augusztusban vadonatúj letölthető tartalmat tesz elérhetővé a játékot készítő Monolith csapata. A csomag az egyjátékos módot bővíti ki, többek között egy új küldetéssorozattal.

A F.E.A.R. 2: Project Origin producere, Lucas Myers egy interjú keretén belül jelentette be, hogy idén augusztusban friss, ropogós letölthető tartalommal bővül ki a játék univerzuma. Az új csomag a szólómódot hivatott majd kiegészíteni, így egy négy pályából álló küldetéssorozatot kapunk kézhez, melyek az ígéretek szerint külön-külön olyan hosszúságúak lesznek, mint az alapjáték egy-egy küldetése, tehát tartalmilag rendben lesz a Called Reborn névre keresztelt szeretetcsomag.

 

A pakk valamikor augusztusban debütál, és első körben az X360 és a PlayStation 3 tulajok élvezhetik az új, a játékosok igényeit is minden tekintetben kielégítő tartalmat. A PC-s verzió megjelenéséről egyelőre mélyen hallgat a Monolith, viszont kaptunk egy bemutatkozó videót.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30