Kategóriák: Hírek

Törölte az Obsidian az Alien RPG-t

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Obsidian csapata hivatalos fórumán jelentette be, hogy a SEGA megbízásából készített Alien RPG munkálatait kénytelen volt törölni, így a projekt parkolópályára került.

A jelenleg is készülő Alpha Protocol, a New Vegas és egy eddig be nem jelentett játékok fejlesztői, az Obisidian Entertainment hivatalos fórumán jelentette be, hogy törölte a SEGA megbízásából készülő Alien RPG-t, mely belső források szerint Aliens: Crucible hallgatott volna. A döntés mögött maga a kiadó áll, ugyanis a japán SEGA szeretné felülvizsgálni a projekttel kapcsolatos teendőket, mert könnyen megeshet, hogy új irányt vesz majd valamikor a fejlesztés, aminek leállása után azonnal kiszivárogtak az első valamirevaló információk, koncepciók.

 

Szerepjátékról lévén szó, az alapvető jellemvonásokat magán hordozta volna az Alien RPG, de Anthony Davis dizájner elárulta, hogy a csapat tervei szerint a küldetések teljesítése után kaptunk volna tapasztalati pontokat, nem pedig a különböző mennyiségben legyilkolt ellenfelek után. Csapatunk vegyes összetételű lett volna, akadt volna köztük tengerészgyalogos, ügynök, mérnök, a harc pedig inkább a taktikusságra gyúrt volna rá, így az eszetlen harcok helyett a veszélyek felderítése, akadályok kikerülése alkothatta volna a játék fő vázát. Fő küldetéseink között olyan változatos kampányok vártak volna ránk, ahol a kutatás, fejlesztés, tárgy- és fegyverkészítés, bázisvédés lett volna legfőbb feladatunk.

Legfrissebb bejegyzések

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29