Akinek esetleg kétségei voltak a Prince of Persia mozi hitelessége kapcsán, annak javaslom, lesse meg az első, hivatalos képet és plakátot, mert csattanós válasz érkezett.
Az Entertainment Weekly közölte le a 2010. május 28án bemutatkozó Prince of Persia: The Sands of Time Disney-féle mozifilm első, hivatalos állóképét, melyen a Herceget alakító Jake Gyllenhaal pózol két hatalmas karddal a kezében. A fotó egyértelműen bizonyítja, ha Jerry Bruckheimer valamihez hozzányúl, akkor az tényleg arannyá válik, ugyanis ez alapján előzetesen kijelenthető, az adaptáció igencsak komolynak és fenomenálisnak ígérkezik, és remélhetőleg nem egy Uwe Boll-féle színvonalat képvisel majd. Az árvácska kép mellé befutottak az első plakátok is, melyek egyikén Gyllenhaal domborít, a másikon a film főhősének ellenfelét, egy velejéig gonosz nemest alakító Sir Ben Kingsley, illetve a harmadikon a Taminát alakító Gemma Arterton látható.
Közben a Disney azt is bejelentette, a film alapján elkészíti 128 oldalas képregényét, amit az eredeti Prince of Persia megálmodója, Jordan Mechner és Todd McFarlane rajzai ékesítenek. A hat különböző történetből álló képregény a film premierje előtt egy hónappal, vagyis valamikor áprilisban kerülne fel a polcokra, kezdetben 125 000 példányszámban.
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…