Kategóriák: PC hírekXbox 360 hírek

Splinter Cell: Conviction – A lopakodás művészete

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Vadiúj fejlesztői napló futott be az idén polcokra felmászó Splinter Cell: Conviction-ből, mely kizárólag X360-ra lesz csak elérhető.

Az IGN által megkaparintott videóban leginkább a lopakodásról esik szó, ami az új epizódban komoly változásokon esett át. A feltupírozott játékelem egyik fő újítása a "Mark and Execute", mely lehetővé teszi, hogy előbb becélozzuk kiszemelt áldozatunkat, majd egy laza mozdulattal, célirányosan csak vele foglalkozva végezzünk is vele. Ez főleg lesből támadáskor, új termekbe való benyitáskor nyújthat komoly taktikai előnyt.

Alain Corre, a UbiSoft producere a napokban amúgy úgy nyilatkozott, hogy mindenképpen helyes döntés volt a csapat részéről, hogy a fejlesztést kezdetekor egyetlen egy konzol mellett tették le a voksukat, hiszen így sokkal nagyobb figyelmet tudtak szentelni az X360-as verzióra. Corre attól se tart, hogy az exkluzívitás miatt jóval szerényebb eladásokat produkál majd a játék, ugyani a producer szerint elég széles az a hardcore réteg, akit érdekel Sam Fisher új kalandja, és még konzollal is rendelkezik.

 

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29