17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Eidos múlt héten jegyeztette be a 2007-ben bejelentett Kane & Lynch folytatásának alcímét, ami így minden bizonnyal Dog Days lesz. Részletek egyelőre még nincsenek!

Még 2007-ben debütált az EIDOS égisze alatt a Kane & Lynch első része, ami ugyan hibáktól nem volt mentes, mégis anyagi sikernek volt elkönyvelhető, így még ugyanebben az évben bejelentette a brit kiadó, hogy neki esnek a folytatás elkészítésének, amiről azonban a mai napig nem érkezett konkrétum.

 

A mostani információ, miszerint július 8-án az EIDOS levédette a Kane & Lynch 2: Dog Days használati jogát továbbra sem ad számunkra plusz információt, maximum annyit, hogy az első rész folytatása ezen alcímmel fog forgalomba kerülni. Hivatalos bejelentésre, további részletekre tehát tovább kell még várnunk, bár Ian Livingstone egy korábbi nyilatkozata szerint akár még idén a polcokra kerülhet a második rész.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30