17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Casey Hudson, a Mass Effect 2 vezető dizájnere egy interjúban árult el újabb részleteket a jövő januárban érkező játékról, melyben komoly vérfürdőre számíthatunk.

A játék során az lesz a legfontosabb feladatunk, hogy egy masszív, minden szempontból a legtökéleteseb legénységet állítsuk magunk köré, hogy a lehető legjobb hajót barkácsoljuk össze, és amikor úgy érezzük, hogy készen állunk a harcra, akkor hajrá, essünk neki a nagy kalandnak. Ugyanis ha a játék során nem csinálunk meg sokmindent, vagy nem a legjobb döntéseket hozzuk meg, akkor bizony a második rész végkimenetele igazi vérfürdőbe torkollik, legénységünk pedig a hullaházban végzi. 

 

Hudson azt is elárulta, hogy az első részben mellénk szegődött csapattagok ugyan visszatérnek a játékban, de csak mint a történet szempontjából fontos karakterek, a mi oldalunkon már nem fognak harcolni, így teljesen új csapatot kell majd verbuválnunk. Akad majd köztük olyan tag is, akinek a frakciója még nem szerepelt a játékban. Hudson azt is megosztotta velünk, hogy sokkal nagyobb és változatosabb csapatot toborozhatunk.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30