17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Game Informer magazin júliusi számából szivárogtak ki a legelső, konkrét információk a pár hónappal ezelőtt bejelentett Max Payne 3-ból, mely valamikor az év vége felé debütálhat.

A Max Payne harmadik részét még az idei GDC-n jelentette be a Rockstar, amiről ezidáig konkrátumok nem nagyon hangoztak el. A játékról egyelőre annyi biztos információnk volt, hogy idén télen mászik fel a polcokra, X360, PS3 és PC-re is megjelenik és időben pedig tizenkét esztendő telt el a második epizód óta. 

 

Ennek megfelelően Max is komolyan megöregedett és legújabb karizmája szerint inkább hasonlít John McClane-re, mint egykori, ifjú öngmagára. A Game Informer júliusi számában egy tíz oldalas előzetest olvashatnak a magazin olvasói, melyből kiderült, hogy hősünk épp Brazíliában, Sao Paolo-ban tengeti mindennapjait. Grafikailaig teljesen új külsőt kap a játék, ami ezúttal inkább hasonlít majd az Uncharted 2 színes-szagos küllemére, mint a korábbi borús képi világra. A környezet teljesen rombolható lesz, megújul az animációs rendszer és Rockstar házon belül fejlesztett RAGE grafikus motor felújított verziója dübörög majd a játék alatt.

 

Városban zajló összecsapásokra, rengeteg fegyverre és persze Bullet Time-ra is számíthatunk a Max Payne 3-ban.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30