17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Idén márciusban jelentette be a Pure-t is jegyző Black Rock Studio, hogy új arcade játékon dolgozik, mely egy teljesen szokatlan, egy merőben más koncepciót követve próbál majd szerencsét a piacon.

Tavaly szeptemberben teszteltük a Disney és a Black Rock Studio csapatának legújabb quados játékát, a Pure-t, mely nemcsak szerkesztőségünk, de a rajongók és a szaksajtó elismerését is kivívta magának. Az adrenalintól duzzadó játékmenet, a hangulatos zene, a látványos külcsín mind-mind olyan adalékai voltak a játéknak, ami után joggal emeltük piedesztrálra a játékot és a csapatot, ami még szőrös szívű főszerkesztőnktől is tízből kilenc pontig jutott. A Black Rock Studio ezután csendes pihenőt fúj, visszavonult a gárda, de amíg mi azt hittük, hogy hosszabb hallgatás következik, addig ők már gőzerővel dolgoztak új arcade alkotásukon, a Split/Secondon, mely a játék vezető dizájnere, Paul Glancey szerint inkább lesz egy "akciójáték", mint egy versenyjáték. Glancey szerint egyértelmű, hogy valami olyasmit alkotnak most, amit ember eddig még soha.

 

A Split/Second a klasszikus arcade vonalat képviseli, ahol dögös járgányokkal kell, eszement sebességben bevennünk tűéles kanyarokat, miközben a versenyző haja-szála se görbül meg. A recept egyszerű, ezt a biztos alapot keverd, rázd össze a Burnout Paradise-ban megismert őrült, vakmerő stílussal, de úgy, hogy az autó-autó elleni összecsapások során nem a vasparipák test-test elleni küzdelmére kell fókuszálnunk, ugyanis az eszement tempó tartása mellett komoly, stratégiai jelentőségű döntések kell hoznunk. A verseny közben ugyanis egy tévéshow aktív résztvevőjeként versenyzünk, ahol épületek és a pályán található összes környezeti elem felrobbantásával tudunk csak keresztbetenni az ellenfeleknek. Okos, a legjobb pillanatokban elsütött húzásokkal tudunk majd borsot törni a gép által irányított ellenfelek orra alá, mégpedig olyan extrém megoldásokkal, mint a falak összeomlasztása, a darukon himbálódzó ládák elszabadítása, úttestek felrobbantása, hatalmas tornyok pályára omlasztása, vagy egy spontán ötlettől vezérelve akár egy repülőt is kérhetünk, hogy a versenypálya kellős közepén landoljon. A csapat mindezt úgy próbálja tálalni, hogy ez az egész szokatlan játékmechanizmus mégse legyen idegen a játékosnak. A versenyek során az ilyen robbanások bevetésekor a zene elhalkul, a robbanás megrázza a képernyőn, nekünk pedig nagyon észnél kell lenni, hogy ne veszítsük el az uralmunkat az autónk felett.

 

Az egyjátékos mód összesen 24 epizódra lesz bontva, amiket összesen három különböző eseményre bontva kell teljesítenünk. Vagyis minden bizonnyal mindegyik sportesemény 8-8-8 alepizódot tartalmaz majd. A játék fejlesztése még korai stádiumban leledzik a produkció mégis nagyon kifinomultnak, szépnek fest, a harsány színek alkalmazása pedig különösen jót tesz a Split/Secondnak, hiszen ezzel ki tudják hangsúlyozni alatt dübörgő motor valós teljesítményét. A játékban amúgy az úgynevezett power up csomagjainkat nem lőhetjük el ész nélkül. Egy power up csíkunk jelzi, hogy éppen mire lesz lehetőségünk. Kétféle meglepetéscsomagot küldhetünk majd ellenfeleinkre. Az egyiket kék színnel jelzi majd a HUD, ezek lesznek a kisebb "csínytevések", míg a piros az igazi megaton robbantásokat vagy extrém megoldásokat takarja. Csíkunkat a játék során tudjuk majd tölteni, ehhez nem kell mást tennünk, mint a kanyarokban driftelni, hiba nélkül vezetni vagy hatalmasokat ugratni. A rombolásban amúgy semmi se fog minket zavarni, a fejlesztők szerencsére rájöttek, hogy itt a látványon is komoly hangsúly van, így a HUD felesleges kijelzőit eltűntették és minimalizálták azt. A járgányok hátuljára száműzték a fontos információkat.

 

A mesterséges intelligencia kapcsán Glancey annyit válaszolt, hogy az ezzel foglalkozó csapat gőzerővel dolgozik a megfelelő egyensúly megteremtésén. Nem céljuk, hogy a játékos úgy érezze, a játék csal, így a különböző rombolások aktiválása minimalizálva lesz, a gépek se tehetik meg akárkmikor. A dizájner elmondása szerint körről körre tanulni fognak az ellenfelek, alkalmazkodnak a kialakult helyzethez, mindig a számukra kedvező útvonal keresésén fáradoznak majd.

 

A Split/Second 2010 elején jelenik meg, Xbox 360, PlayStation 3 és PC platformokra.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30