E3 2009 – Batman: Arkham Asylum videó és megjelenés

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ismét mozgásban a Batman: Arkham Asylum, ami az eredeti tervekkel ellentétben augusztusban érkezik, nem lesz benne többjátékos mód, és végre Joker is bemutatja a maga mókáit.

Május elején jelentette be az EIDOS, hogy a nyár elejei megjelenés helyett kénytelen a nyár végére áttenni a Rocksteady produkciójának, a Batman: Arkham Asylumnak a premierjét. A hivatalos információk szerint a kiadó augusztus 25-én dobja piacra a produktumot a tengerentúlon, majd három nappal később, azaz augusztus 28-án Európában is. A debütálási időpontok az összes platformra érvényesek, így PC-n, X360-on és PS3-on is egyidőben érkezik a játék.

 

A csapat vezető dizájnere, Paul Crocker ezen kívül azt is megosztotta velünk, hogy a játék nem fog többjátékos módot tartalmazni, a fejlesztéskor csakis a szóló örömökre és Batmanre fókuszáltak, ugyanis szerintük akkor lehet igazán sikeres a játék, ha valóban úgy érzi az ember, hogy Ő maga a Denevérember. Mindezektől függetlenül, egy most megkaparintott videóban Jokert fogjátok megismerni, aki a PS3 tulajok számára amolyan extra tartalom formájában lesz majd játszható.

 

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29