15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A korábbi pletykákra reagálva a Bethesda a héten bejelentette, hogy két vadonatúj epizódot készítenek még a Fallout 3-hoz, ráadásul a korábbi részekkel együtt, ezeket is elérhetővé teszik PlayStation 3-on.

Az eddig megjelent három rész idáig csak a PC-sek és az X360-as  tábor számára volt elérhető, de a Bethesda úgy döntött, hogy a Sony fekete szörnyetegének tulajait sem hagyja ki az extra játékidő nyújtotta mókából. A döntés értelmében az Operation: Anchorage most júniusban debütál, míg a következő két epizód, a The Pitt és a Broken Steel 4-6 hetes turnusban érkezhetnek meg.

 

Ezen kívül két vadonatúj letölthető tartalomról is lerántotta a leplet a Bethesda, melyek mindegyike elérhető lesz majd PC-n, X360-on és PS3-on. A Point Lookout lényegében egy hatalmas, lápos, mocsaras vidék, ahol számos új küldetésre számíthat a játékos. A csomag 800 MS pontba fog kerülni és még most júniusban elérhető lesz. A Mothership Zeta névre keresztelt második DLC júliusban érkezhet meg, szintén 800 MS pontba fog kerülni, szintén mindhárom platformon elérhető lesz. Ebben az epizódban az idegenek elfognak minket és első kézből tapasztalhatjuk meg, milyen is az, amikor mindenféle kísérletet végeznek rajtunk. Természetesen a küldetésünk nem más, mint kiszabadulni fogságukból és megmenekülni.

Legfrissebb bejegyzések

Sker Ritual játékteszt

Túlélő lövölde, mely a Call of Duty zombis módjából és a Killing Floor játékokból merít…

2024-05-06

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04

Tini Nindzsa Teknőcök a World of Tanks Blitzben

A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…

2024-05-03

HBO MAX – 2024. májusi ajánló

Az utolsó HBO MAX havi ajánlóba ezúttal a május 1–20. között megjelenő filmeket és sorozatokat…

2024-05-03