Guitar Hero: Metallica-verseny a Duna Plázában

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Szép lassan gyűlnek a jelentkezések, a Guitar Hero-rajongók készülnek egy újabb fergeteges bulira. Itt az ideje, hogy ismertessük a szabályokat, illetve eláruljuk, mely hírességek teszik tiszteletüket a rendezvényen.

Shifty már közzétette a GH: Metallica versenyfelhívását, így most csak az azóta feltett kérdésekre adunk választ, illetve közöljük a részletes versenyszabályzatot.

 

Sokan kérdeztétek, hogy milyen nehézségi szinten kell játszani a versenyen. A tavalyi tapasztalatok alapján megmaradtunk a medium fokozaton, így a kevésbé profiknak is esélye lesz a nyerésre.

 

 

A szakmai zsűri vezetését legnagyobb örömünkre Ganxsta „Döglégy” Zoli vállalta el, vele este hattól találkozhattok a Duna Pláza földszintjén. Róla tudni kell, hogy minden őrültségre kapható, szóval tökéletesen illeni fog ebbe a rendezvénybe. A zsűri másik ismert tagja szintén nagy játékos, de a nagyközönség igazából az úszóversenyekről ismerheti őt. Cseh Laciról, Magyarország egyik legtehetségesebb úszójáról van szó, aki örömmel tett eleget felkérésünknek, sőt még azt is megígérte, hogy a színpadon eljátssza kedvenc Metallica számát.  A zsűri további tagjai hazai gamer újságírók közül kerülnek ki.

 

Az alábbi dallistából lehet szabadon választani, de természetesen fenntartjuk a jogot, hogy amennyiben tíz csapat választja ugyanazt a számot, akkor a szigorú szakmai zsűri közbeszól és a közönség érdekében más számot választ a listából. Az elődöntők után a három legjobb csapat küzd meg egymással, nekik a zsűri által kiválasztott számokat kell profi módon eljátszaniuk.

 

 

Gyere el és bulizz velünk, nem fogod megbánni!

 

A Guitar Hero Metallica dallistája:

 

•    “All Nightmare Long”
•    “Battery”
•    “Creeping Death”
•    “Disposable Heroes”
•    “Dyers Eve”
•    “Enter Sandman”
•    “Fade To Black”
•    “Fight Fire With Fire”
•    “For Whom The Bell Tolls”
•    “Frantic”
•    “Fuel”
•    “Hit The Lights”
•    “King Nothing”
•    “Master of Puppets”
•    “Mercyful Fate”
•    “No Leaf Clover”
•    “Nothing Else Matters”
•    “One”
•    “Orion”
•    “Sad But True”
•    “Seek And Destroy”
•    “The Memory Remains”
•    “The Shortest Straw”
•    “The Thing That Should Not Be”
•    “The Unforgiven”
•    “Welcome Home (Sanitarium)”
•    “Wherever I May Roam”
•    “Whiplash”

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30